Tavaly még a fehérkenyeret faltam, vastagon megkenve a teavajjal, jól megmézeztem, és ettem, és ettem, amíg bírtam. Akkora lett a hasam, mint egy hordó és ilyenkor jó nagy pulóvert kellett fölvennem, mert nem fértem el a ruháimban és olyankor ki is pukkasztottam a hasam egy varázspálcával, de ez mind nem igaz, mert én vagyok most a Harisnyás Pippi! A kenyér, a vaj és a mézezés azonban igaz, így megoldást kellett találnom az önsorsrontásom ellen. Jött is az ihlet.
Mert a kása mattot adott a kenyérnek. És a méznek. És a vajnak is. Nem bánom, bár kicsit fájt az elején, de mindent meg lehet szokni.
Kezdetben megmézeztem a kását, mert a testem nehezen mondott le az édesről. Ezt az engedményt megtettem magamnak, mert semmiképpen nem vágytam az önsanyargatásra. Nem volt tudatos bennem a fokozatosság elve, mégis így szoktam le a cuccról. Mármint a reggeli mézezésről.
Szeretek futni. De ahhoz, hogy jól érezzem magam edzés közben, nem mindegy mit eszem futás előtt. Hallok ezt is, azt is, hogy nem jó a kása edzés előtt. Én ezzel kapcsolatban is csak a saját tapasztalatomat tudom leírni.
Amennyiben rövidet futok, ami kb egy óra, akkor egy kis gyümölcsturmixot iszom. Ha szilárdat igényel a testem, akkor fél banánt, vagy almát eszem. Amennyiben nem edzem aznap vagy hosszabbat futok, akkor jön a kása. Annyi kása recept létezik, mint tengerben a vízcsepp, így most egy verziót írok le. A gránátalma egy új szerelem az életemben és kipróbáltam, milyen a fahéjas zabkása, gránátalmával a tetején. Nekem nagyon bejön. Egészen megbolondítja a zabkása ízét. Mivel már nem használok mézet a kásához, így a gránátalma íze még különlegesebbé válik számomra.
Gránátalmás fahéjas zabkása:
Hozzávalók:
6-8 evőkanál lágy zabpehely ( ha nem kapsz éppen lágy zabpelyhet, akkor a durvább szeműt botmixerrel le tudod zúzni és lággyá válik)
kb 4-5 dl víz ( vagy rizstej vagy zabtej vagy mandulatej, ki mivel szereti. Én a vizet választom általában )
1-2 teáskanál chiamag
fél teáskanál fahéj
annyi gránátalma mag, amennyit gondolsz ( én egy egész gránátalma negyedét pakoltam rá a kására)
1-2 kiskanál méz ( de elhagyható )
elég undorítóan tálaltam, de nézzétek el nekem, irtó korán volt még
Elkészítése:
A zabpelyhet, a chiamagot belerakom a főzőedénybe, és felöntöm vízzel (vagy rizstejjel). Kb 5- 8 percig főzöm, szépen föl fog dagadni a cucc. A végén beleteszem a fahéjat és összekeverem. Kimagozom a gránátalmát és a pici gránátalma magocskákat a még meleg kására teszem. ( Igény esetén meg lehet mézezni. )Megeszem. Utána elkezdek öltözni, fogat mosni, készülődni a futáshoz. És elindulok futni a téli hajnalban.
#csakazértis gránátalma a királynő