Alapvetően szinte minden területen az egyszerűséget keresem mostanában, mert úgy érzem, hogy a világban mindent túlbonyolítunk, tupírozzuk az élményeket. Én nem tudok és nem is akarok macerás ételeket készíteni, nem akarok extra helyeken nyaralni, nem akarok pöpec drága autót, nem akarok nagy dolgokat. Volt idő, amikor erre vágytam, de ez nagyon régen volt, és amikor helyzetbe kerültem, amikor döntenem kellett két út: a luxus, a túlzott jólét vagy az egyszerűbb, és "unalmasabb" élet között, mindig az utóbbi mellett döntöttem elég határozottan. 

Olyan egyszerű szeretni, gyereket nevelni, barátkozni, dolgozni, edzeni, futni, enni: csak egyszerűen és természetesen, őszintén kell csinálni. 

Két hete nagy adagokat futok, heti 100-106 kilométer körül. Lépcsőzetesen emelni fogok ezen a mennyiségen. Emellett nyújtok a spárga miatt és erősítek. Sok energia  megy el, de szeretem csinálni, hajt a futás iránt érzett szeretet és a célok. A héten született egy futással kapcsolatos ötletem, amely a 2020-as évet érinti. Elég komoly és nagy volumenű terv, ezért még jobban egyszerűsítenem kell az életemet és még őszintébben, határozottabban kell tennem a dolgom. A családom kiakadt a tervemen, ezért finomítani kell a célt, olyanná alakítani, hogy ők is elfogadják. Hiszen egy család vagyunk, nem önzőzhetek. A gyerekekre is figyelnem kell, érezniük kell azt, hogy biztonságban meg tudom csinálni azt, amit elterveztem. Kicsit egyedül is érzem magam, mert nem mindig tudom megbeszélni itthon a vágyaimat, mert megrettennek tőle. Én viszont tudom, hogy képes vagyok rá. Mivel kosként megyek előre, hirtelen természet vagyok, azonban ezt a jellemet kitartással kell erősítenem. Bennem soha, semmi nem fejlesztette a kitartást, a türelmet. Egészen addig, amg a hosszútávfutásba bele nem szerettem. 

Minden egyes nap, amikor felkelek és elindulok futni, a terveim lebegnek a szemeim előtt, a testem és a szellemem gyönyörűen alárendelődik a céljaimnak. Boldog vagyok, mikor egyedül futok a sötétben. Hallgatom a  zenét, futok, és felveszem a futás ritmusát, istenem, nagyon jó érzés. Egy biztonságos védőburokban érzem magam futás közben, benne vagyok és közben ritmusban vagyok, ahogy egyik lábam rakom a másik elé. Jó egyedül ilyenkor. Csak én és a futás. 

Nehéz cifrázni az evést, ha kevés az idő. Úgyhogy nem is fogok most (sem) fergeteges ötleteket írni. A zöldségesnél észrevettem valami fura és gyönyörű, diónagyságú izét, megfogdostam és megkérdeztem, mi az. Licsi, mondták. Azonnal arra gondoltam, hogy veszek belőle pár darabot, elég drága darabja ( 98 ft - nem tudom, ez az összeg hogy jött ki ), inspirált a színe, már láttam magam előtt, milyen jó kis fotókat lehetne vele készíteni és az ismeretlen iránti izgalom érzése töltött el. Milyen ízű lehet? 

Hazahoztam a licsiket és leraktam az asztalra. Fogdostam, nézegettem, figyeltem. Szeretem érezni a dolgokat. Az ételeket is sokat figyelem, mert szépnek találom azt, amit megeszem. 

Féltem felbontani, de aztán észrevettem, hogy könnyen lejön a külső rózsaszínes burka. Belül hófehéres rózsaszínes a húsa, amely a magot körülveszi. Megnyaltam. Aztán gyorsan hoztam a többi gyümölcsöt. Mellé raktam. Nézegettem a sok gyümölcsöt az ágyon és ettől boldog lettem. Mert a természet csodálatos! Íz és színkavalkád terítette be az ágyamat. És a fiammal ültünk az ágyon és a gyümölcsök színeiről beszélgettünk és hámoztam és kóstoltunk és beszélgettünk a gyümölcstál fölött és boldogok voltunk. 

Íme a gyümölcstál, íme az uzsonna. Az elkészítése egyszerű: tedd egy tálba a gyümölcsöket, hámozd meg és élvezkedj az ízekben.