Megmondom őszintén, ma reggel 4-kor felébresztett a Cilu macska. Erős kísértésbe estem, amikor a lábam rúgásra mozdult, de inkább megsimogattam és kiraktam a szűrét a szobából. Ekkor azonban Vilmos, az öreg ebünk kezdett el lihegni, de irtó hangosan, ami azt jelenti, hogy engedjem ki pisilni. Ekkor már tudtam, hogy nem lesz visszaalvás, lőttek a pihenésnek. Forgolódtam egy darabig és gondolatban keresztett vetettem, amiért korán el tudtam aludni este. A mai nap fontos nekem. Ma ismét 50 kilométert futok, de előtte vonatra szállok, utazok, sétálok másfél kilométert és majd utána futok.

Megszerettem a vonatozást, mert jó bambulni kifele az ablakon. Ilyenkor gondolkodom a versenyről, újra lejátszom a taktikámat, elpróbálom mikor, mit és hogyan fogok a verseny alatt csinálni, aztán közben nézem a birkákat a tanyán, meg a sok szemetet, amiket az emberek dobáltak szét a falujuk mellett, nézem a vonatállomást, ahogy az emberek leszállnak és felszállnak, figyelem azt is, hogy ki hova ül le, és megpróbálom megfejteni, miért pont oda ült le, ahova épp leült. 

Hétköznap tudatosan csak háromszor edzettem, összesen 51 kilométert futottam, a maradék 50-et ugye a mai közösségi futásra tartogatom. Jó ez így, hogy eggyel kevesebbet futottam, mert a rajtig már totál ki vagyok éhezve a futásra. Mint egy vámpír a vérre... Hideg a reggel. Elkezdem sajnálni magam, amiért ilyen szutyok időben fogok futni. Aztán röhögök egyet, hiszen az egész telet végigfutottam, és csöppet sem volt melegebb a sok hajnali vagy reggeli futás. Szóval, elhessentem ezeket a nyafogós gondolatokat. 

Azt biztosan tudom, hogy mi a terv. Ma öt órán belül lefutom az 50 kilométert. Ez feltett szándékom. Jó lenne ezen belül a maratont megfutni 4 óra 15 perc alatt. Jó lenne a 30 kilométert is megfutni 3 órán belül. Ezek a részletes tervek. És főképp az, hogy egyenletesen, kiegyensúlyozottan fussak. És élvezzem a futást. Ez a legfontosabb. 

Leszállok a vonatról, irtó hűvös van, a kedvenc fekete-fehér adidas sapkám otthon maradt, a cipősszekrényen, fázik a fejem. Gyűrött az arcom, most érzem igazán a hajnali négy órás macskaébresztést. De azonnal kisöpröm  a gondolatomból a fáradtsággal kapcsolatos minden érzést. Nincs most helye a nyünyinek. Futni jöttem. 

Elrobog a szakadt, piszkos másodosztályú vonat, a kalauz fiatalember parfümjének illata még az orromban. Velem szemben ült le, amikor pihizett, minden pihizős alkalmai során, és az illata folyamatosan odaszállt felém. Nehezen viselem a parfümök illatát, érzékeny vagyok erre, mióta futok. De igyekeztem normálisan úgy tenni, mintha nem zavarna. Ettől persze állandóan mocorogtam a vonaton ülés közben, amitől mindig rám figyelt valaki és ettől még jobban mocorogtam. Naszóval leszállok a vonatról és fázom. Aztán vakarom a fejem és megvárom, míg minden ember elmegy és csak én maradok a peronon. 

És egyszer csak ott terem előttem egy fiatalember, Balázs és megkérdezi, eljövök-e velük a versenyhelyszínre. Odakísér egy nagyon helyes lányhoz, akinek bemutatkozom és már pakolom is be a csomagtartóba a cuccaimat és utazunk a művelődési házhoz. Angyali segítők. Mosolyodom el. Nem tudom, olyan jól esett ez a kedves gesztus a részükről, hogy nem hagytak sétálni a verseny előtt másfél kilométert. Olvasták tegnap a facebookon, hogy valaki vonattal jön - én írtam ki- és megvártak. Innentől kezdve nagy kedvem lett futni. A hideg ellenére is. Szilvi egyébként 25 kilométert futott, amihez ezúton gratulálok neki!

Korán érkeztünk meg a helyszínre, több, mint egy óra állt a a rendelkezésemre a rajtig. Magamhoz képest feltűnően sokat beszélgettem a szervezőkkel, a segítőkkel, futókkal. Valahogy mindenki nagyon nyitott és barátságos volt, és ma én sem gubóztam be, mint ahogy sokszor szoktam. Sokat lazultam februárban, újra kezdek a régi lenni. Ez jó. Főleg a januári horrorhónapom után. 

Beszélgettem az öltözékről is egy futóval, tudni szerettem volna, hogy ő hány réteget vesz fel magára. Jól is tettem, mert én többet vettem volna fel magamra, de a hatására más ruhaverziót választottam, és jó döntést hoztam, nem fáztam és nem volt melegem sem. 

Egy órával a rajt előtt éhes lettem, ezért ettem kb. 10 falatot a magammal hozott és reggel készített főtt édesburgonyából. Fél órával a rajt előtt pedig megittam 2 dl citromos, narancsos céklalevet. Ez kemény ügy, mert nemcsak a lé van benne, hanem a rostokkal együtt botmixerelem szét, így bár vízzel hígítom, de azért kissé sűrű a rostok miatt. De ez a verseny előtti természetes bedurrantó. 

Befontam két varkocsba a hajam, aztán lefeküdtem egy padra a művelődési ház galériájában, ami a mai  napon női öltözőként funkcionált. Brainst hallgattam, hogy felpörgessem magam. Fekve pörgés, nagyszerű :-) 

10 perccel a rajt előtt elindultam melegíteni. Kint már szólt a zene, kicsit késve értem ki, talán utolsónak, és elkezdtem lassan kocogni. Szeretek bemelegíteni. Nagyon lassan kezdem és a végére dinamikusabban futok, mozgok. 

11-kor elindultunk. Egy kis asztalra helyezhettük az egyéni frissítésünket, én is odatettem a maradék fél liter céklatrutyit, egy saját poharat, banánt, krumplit, almát. Ma semmit nem bíztam a véletlenre. 

Igazából sokáig, elég sokáig nagyon jól, egyenletesen bírtam, nem is tudok mit írni az első 30-35 kilométerről. Kb. 5perc45 másodperces kilométerekkel mentem, jól bírtam, semmi gond nem volt. Áldottam az eszemet, amiért csak három futóedzést tartottam magamnak a héten, jót tett a pihenés a testemnek. Mondjuk az is igaz, hogy volt két klasszikus balett órám, de ott más izmok dolgoztak. 

10 kört kellett lefutnom, egy kör 5 km hosszú volt. Körönként ittam 2 decit. Az első két körben, vagyis 10 km-ig teát, és nem ettem semmit. A harmadik körnél megittam a fele céklalevet, hogy hasson a futás második felére. A negyedik körnél egy kis szelet banánt ettem, mert éreztem, hogy éppencsak, de éhes vagyok. Az ötödik körnél teát ittam. A hatodik körnél a maradék céklalevet betoltam. A hetedik körnél ismét egy kicsi banánt ettem és teát ittam. A nyolcadik körnél csak teát ittam. A kilencedik és tizedik körnél egy pohár tea és egy-egy kis szelet banánt ettem. Én így frissítettem 50 km-en. Semmi egyebet nem használtam. A reggelim egyébként itthon zabkása volt, vízzel főzve és hozzá két darab narancs. Éhgyomorra pedig a szokásos langyos citromos vizet ittam, kb 3-4 decit. Végig jól voltam, nekem ez a frissítés 50 km-en maximálisan bevált. Azt azért hozzáteszem, hogy a helyes sporttáplálkozás nem csak erről az egy napról szól. Hosszú ideje figyelek minden nap az étkezésemre, mert ez egy folyamat, így tud jól működni. 

Ma egyébként nagyokat néztem és hápogtam is, mert bizony egyéni csúcsok, PB-k születtek, amelyekre igazán büszke vagyok, talán sosem voltam még büszke a futásaimra, de ma az vagyok, na. :-) 

Az 50 km-es futáson belül: félmaraton pontosan 2 óra, a 30 km 2 óra 52 perc, a maraton 4 óra 5 perc. Nekem az órám végül 49,55 kilométert mért, ami 4 óra 45 perc és 56 másodperc lett. Még most is hápogok az örömtől, pedig már este fél tíz van. :-)

Az első gondolatom a futás végén az volt, hogy most örülni kell, meg kell tanulni örülni és kimondani azt, hogy "ma jó voltam". Aztán lenyugodni és visszaállni a csendes edzős hétköznapokra és szinten tartani ezt a tempót. Most nem kell tovább gyorsulni, hiszen még két éve sem futok. Nyugalom, türelem. Szinten tartani ezt. Ez most a dolgom. 

( a fotón tőlem jobbra Ivanics Gergely a mai közösségi futás szervezője, balra pedig Gergely édesapja, aki a frissítésben segítette a futókat)

És most meg kell jegyeznem azt, hogy ez a verseny a szervezők, Ivanics Gergely és segítői nélkül nem sikerült volna ilyen jól. Hihetetlen szeretetet, kedvesség és segítőkészség áradt itt mindenkiből, komolyan mondom, ez töltött fel, nem is biztos, hogy a céklalé. Ezúton köszönöm a szervezők, segítők lelkiismeretes munkáját, fontos, hogy a háttérben dolgozók munkáját megbecsüljük, akik gördülékennyé, élvezhetővé teszik számunkra a futóversenyeket. Köszönöm Wolf Szilvinek a szállítást, így nem fáztam át, mire a művelődési házhoz értem, és ez a gesztus is hozzásegített ahhoz, hogy ma ilyen jó állapotban futhassak. 

Én nem szoktam rábeszélni senkit semmire, de most azt mondom, jövőre aki csak tud, jöjjön Tápiószelére közösségi futásra, vannak rövidebb és hosszabb távok is. És ami még ennél is többet adott ma: rengeteg jólelkű, kedves embert ismerhettem meg, és ettől gazdagodtam csak igazán. 

Hajrá Tápiószele! Jövőre veletek ugyanitt! #Csakazértis