Megmondom őszintén, ma reggel 4-kor felébresztett a Cilu macska. Erős kísértésbe estem, amikor a lábam rúgásra mozdult, de inkább megsimogattam és kiraktam a szűrét a szobából. Ekkor azonban Vilmos, az öreg ebünk kezdett el lihegni, de irtó hangosan, ami azt jelenti, hogy engedjem ki pisilni. Ekkor már tudtam, hogy nem lesz visszaalvás, lőttek a pihenésnek. Forgolódtam egy darabig és gondolatban keresztett vetettem, amiért korán el tudtam aludni este. A mai nap fontos nekem. Ma ismét 50 kilométert futok, de előtte vonatra szállok, utazok, sétálok másfél kilométert és majd utána futok.

Megszerettem a vonatozást, mert jó bambulni kifele az ablakon. Ilyenkor gondolkodom a versenyről, újra lejátszom a taktikámat, elpróbálom mikor, mit és hogyan fogok a verseny alatt csinálni, aztán közben nézem a birkákat a tanyán, meg a sok szemetet, amiket az emberek dobáltak szét a falujuk mellett, nézem a vonatállomást, ahogy az emberek leszállnak és felszállnak, figyelem azt is, hogy ki hova ül le, és megpróbálom megfejteni, miért pont oda ült le, ahova épp leült. 

Hétköznap tudatosan csak háromszor edzettem, összesen 51 kilométert futottam, a maradék 50-et ugye a mai közösségi futásra tartogatom. Jó ez így, hogy eggyel kevesebbet futottam, mert a rajtig már totál ki vagyok éhezve a futásra. Mint egy vámpír a vérre... Hideg a reggel. Elkezdem sajnálni magam, amiért ilyen szutyok időben fogok futni. Aztán röhögök egyet, hiszen az egész telet végigfutottam, és csöppet sem volt melegebb a sok hajnali vagy reggeli futás. Szóval, elhessentem ezeket a nyafogós gondolatokat. 

Azt biztosan tudom, hogy mi a terv. Ma öt órán belül lefutom az 50 kilométert. Ez feltett szándékom. Jó lenne ezen belül a maratont megfutni 4 óra 15 perc alatt. Jó lenne a 30 kilométert is megfutni 3 órán belül. Ezek a részletes tervek. És főképp az, hogy egyenletesen, kiegyensúlyozottan fussak. És élvezzem a futást. Ez a legfontosabb. 

Leszállok a vonatról, irtó hűvös van, a kedvenc fekete-fehér adidas sapkám otthon maradt, a cipősszekrényen, fázik a fejem. Gyűrött az arcom, most érzem igazán a hajnali négy órás macskaébresztést. De azonnal kisöpröm  a gondolatomból a fáradtsággal kapcsolatos minden érzést. Nincs most helye a nyünyinek. Futni jöttem. 

Elrobog a szakadt, piszkos másodosztályú vonat, a kalauz fiatalember parfümjének illata még az orromban. Velem szemben ült le, amikor pihizett, minden pihizős alkalmai során, és az illata folyamatosan odaszállt felém. Nehezen viselem a parfümök illatát, érzékeny vagyok erre, mióta futok. De igyekeztem normálisan úgy tenni, mintha nem zavarna. Ettől persze állandóan mocorogtam a vonaton ülés közben, amitől mindig rám figyelt valaki és ettől még jobban mocorogtam. Naszóval leszállok a vonatról és fázom. Aztán vakarom a fejem és megvárom, míg minden ember elmegy és csak én maradok a peronon. 

És egyszer csak ott terem előttem egy fiatalember, Balázs és megkérdezi, eljövök-e velük a versenyhelyszínre. Odakísér egy nagyon helyes lányhoz, akinek bemutatkozom és már pakolom is be a csomagtartóba a cuccaimat és utazunk a művelődési házhoz. Angyali segítők. Mosolyodom el. Nem tudom, olyan jól esett ez a kedves gesztus a részükről, hogy nem hagytak sétálni a verseny előtt másfél kilométert. Olvasták tegnap a facebookon, hogy valaki vonattal jön - én írtam ki- és megvártak. Innentől kezdve nagy kedvem lett futni. A hideg ellenére is. Szilvi egyébként 25 kilométert futott, amihez ezúton gratulálok neki!

Korán érkeztünk meg a helyszínre, több, mint egy óra állt a a rendelkezésemre a rajtig. Magamhoz képest feltűnően sokat beszélgettem a szervezőkkel, a segítőkkel, futókkal. Valahogy mindenki nagyon nyitott és barátságos volt, és ma én sem gubóztam be, mint ahogy sokszor szoktam. Sokat lazultam februárban, újra kezdek a régi lenni. Ez jó. Főleg a januári horrorhónapom után. 

Beszélgettem az öltözékről is egy futóval, tudni szerettem volna, hogy ő hány réteget vesz fel magára. Jól is tettem, mert én többet vettem volna fel magamra, de a hatására más ruhaverziót választottam, és jó döntést hoztam, nem fáztam és nem volt melegem sem. 

Egy órával a rajt előtt éhes lettem, ezért ettem kb. 10 falatot a magammal hozott és reggel készített főtt édesburgonyából. Fél órával a rajt előtt pedig megittam 2 dl citromos, narancsos céklalevet. Ez kemény ügy, mert nemcsak a lé van benne, hanem a rostokkal együtt botmixerelem szét, így bár vízzel hígítom, de azért kissé sűrű a rostok miatt. De ez a verseny előtti természetes bedurrantó. 

Befontam két varkocsba a hajam, aztán lefeküdtem egy padra a művelődési ház galériájában, ami a mai  napon női öltözőként funkcionált. Brainst hallgattam, hogy felpörgessem magam. Fekve pörgés, nagyszerű :-) 

10 perccel a rajt előtt elindultam melegíteni. Kint már szólt a zene, kicsit késve értem ki, talán utolsónak, és elkezdtem lassan kocogni. Szeretek bemelegíteni. Nagyon lassan kezdem és a végére dinamikusabban futok, mozgok. 

11-kor elindultunk. Egy kis asztalra helyezhettük az egyéni frissítésünket, én is odatettem a maradék fél liter céklatrutyit, egy saját poharat, banánt, krumplit, almát. Ma semmit nem bíztam a véletlenre. 

Igazából sokáig, elég sokáig nagyon jól, egyenletesen bírtam, nem is tudok mit írni az első 30-35 kilométerről. Kb. 5perc45 másodperces kilométerekkel mentem, jól bírtam, semmi gond nem volt. Áldottam az eszemet, amiért csak három futóedzést tartottam magamnak a héten, jót tett a pihenés a testemnek. Mondjuk az is igaz, hogy volt két klasszikus balett órám, de ott más izmok dolgoztak. 

10 kört kellett lefutnom, egy kör 5 km hosszú volt. Körönként ittam 2 decit. Az első két körben, vagyis 10 km-ig teát, és nem ettem semmit. A harmadik körnél megittam a fele céklalevet, hogy hasson a futás második felére. A negyedik körnél egy kis szelet banánt ettem, mert éreztem, hogy éppencsak, de éhes vagyok. Az ötödik körnél teát ittam. A hatodik körnél a maradék céklalevet betoltam. A hetedik körnél ismét egy kicsi banánt ettem és teát ittam. A nyolcadik körnél csak teát ittam. A kilencedik és tizedik körnél egy pohár tea és egy-egy kis szelet banánt ettem. Én így frissítettem 50 km-en. Semmi egyebet nem használtam. A reggelim egyébként itthon zabkása volt, vízzel főzve és hozzá két darab narancs. Éhgyomorra pedig a szokásos langyos citromos vizet ittam, kb 3-4 decit. Végig jól voltam, nekem ez a frissítés 50 km-en maximálisan bevált. Azt azért hozzáteszem, hogy a helyes sporttáplálkozás nem csak erről az egy napról szól. Hosszú ideje figyelek minden nap az étkezésemre, mert ez egy folyamat, így tud jól működni. 

Ma egyébként nagyokat néztem és hápogtam is, mert bizony egyéni csúcsok, PB-k születtek, amelyekre igazán büszke vagyok, talán sosem voltam még büszke a futásaimra, de ma az vagyok, na. :-) 

Az 50 km-es futáson belül: félmaraton pontosan 2 óra, a 30 km 2 óra 52 perc, a maraton 4 óra 5 perc. Nekem az órám végül 49,55 kilométert mért, ami 4 óra 45 perc és 56 másodperc lett. Még most is hápogok az örömtől, pedig már este fél tíz van. :-)

Az első gondolatom a futás végén az volt, hogy most örülni kell, meg kell tanulni örülni és kimondani azt, hogy "ma jó voltam". Aztán lenyugodni és visszaállni a csendes edzős hétköznapokra és szinten tartani ezt a tempót. Most nem kell tovább gyorsulni, hiszen még két éve sem futok. Nyugalom, türelem. Szinten tartani ezt. Ez most a dolgom. 

( a fotón tőlem jobbra Ivanics Gergely a mai közösségi futás szervezője, balra pedig Gergely édesapja, aki a frissítésben segítette a futókat)

És most meg kell jegyeznem azt, hogy ez a verseny a szervezők, Ivanics Gergely és segítői nélkül nem sikerült volna ilyen jól. Hihetetlen szeretetet, kedvesség és segítőkészség áradt itt mindenkiből, komolyan mondom, ez töltött fel, nem is biztos, hogy a céklalé. Ezúton köszönöm a szervezők, segítők lelkiismeretes munkáját, fontos, hogy a háttérben dolgozók munkáját megbecsüljük, akik gördülékennyé, élvezhetővé teszik számunkra a futóversenyeket. Köszönöm Wolf Szilvinek a szállítást, így nem fáztam át, mire a művelődési házhoz értem, és ez a gesztus is hozzásegített ahhoz, hogy ma ilyen jó állapotban futhassak. 

Én nem szoktam rábeszélni senkit semmire, de most azt mondom, jövőre aki csak tud, jöjjön Tápiószelére közösségi futásra, vannak rövidebb és hosszabb távok is. És ami még ennél is többet adott ma: rengeteg jólelkű, kedves embert ismerhettem meg, és ettől gazdagodtam csak igazán. 

Hajrá Tápiószele! Jövőre veletek ugyanitt! #Csakazértis

Elég hasznos dolognak tartom naplót vezetni a futásokról, akkor is, ha nincs tétje az edzéseknek, hanem csak úgy, szerelemből futkorászik az ember. Ezáltal felismerhető lesz a túledzettség vagy éppen a lustálkodás - ki melyik irányba hajlamos kilengeni. 

A tavalyi évet Mag Erika edző (kiváló ultrafutó, többek között a tavalyi Spartathlon sikeres teljesítője) segítségével csináltam végig, és sok hasznos dolgot tanultam tőle. A TrainingPeaks-be töltöm fel a futásaimat, így pontosan látom mikor, mennyi idő alatt, hol és mekkora távot futottam, és milyen pulzussal. Idén ismét szerelemből futok különböző okok miatt, most egy időre hanyagolom a pulzusmérőt, de azért a légzés alapján valamennyire érzem már azt, hogy körülbebül milyen zónában futok. 

A január 27. vasárnapi dunakeszis Yours Truly közösségi futás utáni két hetem a következőképpen alakult:

Január 28. és 29-én pihentem két napot, ez Balázs futóbarátom hatása, aki sokszor az élő lelkiismeretem és kedvesen károgja bele a messengerbe, hogy már megint széthajtodmagad, majdmeglásdmileszavége... és hasonló szép dolgokat kapok tőle. Szeretem őt, sokkal okosabb és racionalistább futó nálam, hosszabb ideje nyomja az ipart, mint én, szóval érdemes rá hallgatni. Éppen ezért szeretem, ha olykor károg, mert igaza van. Na, ezért hagytam ki az 50km-es futás után két napot. Hogy pihentessem a testem. 

Meghökkenve nézem a következő négy napot, amit végig edzettem (ez most csak a futás): 74 km sikeredett bele a négy napba. A hét utolsó napján szerettem volna 26 kilométert futni, de bazira elaludtam hajnalban, napközben pedig fergeteges takarításba fogtam bele, hiszen a január egy hányadék volt minden téren, és most úgy éreztem, muszáj a pillanatba visszadolgozni magam, és bizony rendet rakni. Amolyan nagyobb, szebb rendet. Szóval, a takarítás kiütötte a 26-ost, de nem bánom. Azonban egy mércét állítottam fel magamnak, hogy ne legyen már olyan egyszerű: minden hónapban minimum 400 kilométert kell futnom. Vagyis átlag heti 100 km az alap. De mivel ez a hét 74-re sikeredett, ezt most továbbgörgetem a következő hetekre.

Február 4-10 között 109 km lett a végeredmény, és a TP-n látható, hogy túledzettem magam, hiszen a hét nap alatt hatszor futottam. Elég lett volna ötször futni, de ugye be kell hozni azt a mínusz 26 kilométert, ami múlt hétről lemaradt. 

A túledzésnek lassulás az eredménye, ezt hozzá kell tennem. Mondjuk ez most nagyon nem érdekel, mert élvezem a futást, jól megy, nem érdekel ez a fene gyorsulás. Ugyanakkor ott lebeg a szemeim előtt a Korinthosz-os 80 km-es verseny, oda föl kell szívnom magam, szóval okosabban fogom majd csinálni a jövőben.

A hét dolgozósan telt, nyújtottam, táncoltam is a pincében minden egyéb mellett, és a hét nagy híre az is, hogy huszadikától újra klasszikus balett órákra fogok járni, nemcsak itthon gyakorlok. Vannak terveim, ötleteim, és szeretném ott folytatni az életemet, ahol huszonévvel ezelőtt a családom abbahagyatta velem. Előadóművész akartam lenni, keverni a táncot, a színészetet, ez tetszett, de inkább a kamera mögé terelgettek, arra hivatkozva, hogy abból majd jobban meg fogok élni (lófaszt, nem így lett a hülye elveim miatt). 

Izgatottan várom a balett órákat, heti kétszer fogok járni, és szerencsésnek érzem magamat, mert találtam olyan időpontokat, amelyek nem ütik a gyereknevelés és a férjem munkaidejét. A balett keresztedzésnek is jó lesz a futás mellé, gyönyörű alkatot, izmot és tartást ad az embernek. 

A mai, a héten utolsó futásom során egy autós elkezdett szórakozni velem a parkban, ahol futok. Majdnem elütött, mielőtt az orrom előtt leparkolt csikorogva. Aztán kiszállt az autóból fütyörészve és férfiasan elégedetten, valószínűleg úgy érezte, ettől ő most nagyon kemény csávó, én meg nagyon felhúztam magam. Annyira, hogy egy kilométer teljesen kiesett. Végül néhány, az autója előtt és az autóján készített fotóval kompenzáltam a baromságát, így elengedtem a feszkót és megbocsájtottam a hülyéjének. Íme a képek: 

Itt éppen az autója előtt hasizmozok párat a betonon fekve. 

Ez az igazi csakazértis vendetta: levettem a büdös hoka cipőmet és ráhelyeztem az autóra, majd lefotóztam. Szinte semmi nem látszik, azonban nagyon jólesett. Később vettem észre, hogy az autó mögött pár méterrel ott állt a fazon és két másik kedves emberrel beszélgetett, miközben engem bámultak, arra gondolván, mi a fészkes fenét csinálok...

Én is meglepődtem azon, hogy ők néznek, hogy én mit nézek. 

Így telt ez a két hét, kajákról most nem írok, de a beígért menü is hamarosan el fog készülni, csak a macskám gallyra vágta a gépemet, amin mindenem mentve volt, szóval még dolgozom az ügyön.

#csakazértis #balett #futás 

Egy 50 kilométeres táv lefutása komoly felkészüléssel jár. Írhatnék most csupán erről a mai napról, de akkor az 50 kilométeres futásom élménybeszámolója nem lenne teljes. 

Több fontos dolog van, ami meghatározza a teljesítményemet:

Az egyik legfontosabb dolog az, hogy hiszek magamban. Elhiszem magamról azt, hogy erős vagyok fizikálisan és mentálisan is. Hit nélkül nem lennék képes lefutni 50 kilométert. Sokat gondolkodom arról a bizonyos napról, amikor pályára lépek és elképzelem azt, hogy elindulok és célba érek. Ezeket a képeket erősítem magamban, nemcsak a piros szemöldökömet. Az arcfestés egy rituálé. Akárcsak egy csomó természeti népnél, oka van annak, hogy kifestem magamat. Nálam fontos a verseny előtti napokon a rituálé, a család már megszokta a hóbortjaimat, és előfordul, hogy pár órára különös sminkekben végzem a napi rutint. Mert például a piros szemöldökömmel az erőt, az impulzivitást, a bátorságot jelenítem meg és adok energiát ezeknek az érzéseknek. És ez a hangulat elkezd erősíteni. 

A másik fontos dolog a gyakorlás. Mindent megteszek azért, hogy az erőnlétem megfelelő legyen a verseny napján. Heti 100-110 kilométereket futok jelenleg. Tavaly általában 50-70 km volt a heti adag. Lépcsőzetesen emeltem fel a mennyiséget, mert érzem, hogy ennyi már kell, nekem most ez a mennyiség a megfelelő. Többen megjegyezték már,milyen jó nekem, hogy ennyi időm van. Azaz igazság, hogy az esetek nagy részében hajnalban felkelek, amikor más még az igazak álmát alussza. Sokszor csörög az óra 3-kor, fél 4-kor. Fél óra a készülődés, utána indulás, hogy visszaérjek a család ébredésére. Mielőtt elindulok, megterítek, megfőzöm a teát a többieknek, felöltözöm, szóval ez a de jó neked duma végül is jogos, mert valóban jó nekem. Azért jó, mert időt szánok magamra, és imádok futni még akkor is, hogyha ezért hajnalban fel kell kelnem és sötétben kell futnom. Visszatérve a gyakorlásra. Olyan nincs, hogy kihagyok edzést. Csak akkor engedem meg magamnak ezt, hogyha lázas vagyok. Egyszer begyulladt a fülem, na akkor egy edzést kihagytam. De egyébként nem. Soha. Heti ötször futok, mellé erősítek és nyújtok. Ez a három dolog teszi ki a kerek egészet. A gyakorlás sokkal többet ér, mintha csupán tehetséges lennék. A gyakorlás magabiztosságot ad. És a magabiztosság nyugalmat és biztonságérzetet ad. Ennyire egyszerű.

Hármas pont: Folyamatosan magamnak készítem az ételeimet és az italaimat. A képen éppen a kuszkuszt öntöm nyakon forralt vízzel. Tehát az evés minősége, rendszeressége az egyik alapja a jó teljesítménynek. Napi hatszor eszem, mégis feleannyit mint régebben. 

Ébredés után citromos vizet iszom. Napközben csak vizet és gyümölcsturmixot iszom. A víz nagyon fontos. Sokkal jobban vagyok tőle. Nincs szörp, nincs mézes tea, nincs kóla, nincs kávé. És mégis jól vagyok. Boldog vagyok így. 

Fontos a pihenés. Egyrészt szükséges az állandó és megfelelő alvásmennyiség, másrészt a verseny előtti napon senki és semmi nem boríthatja fel a lelki egyensúlyomat. Mindent és mindenkit kizárok este a gondolataimból. Időben elalszom. Így lesz erőm hosszút futni. 

És most lássuk ezt a kellemes ötvenest, vagyis az 50 kilométeres közösségi futás élmnybeszámolót. 

A verseny előtti estén egy órát nyújtottam és zenét hallgattam. Hangolódtam. Éjjel átjött aludni hozzám a fiam, és bepaszírozott a könyvesszekrény egyik, alvásra alkalmatlan részébe, így sokszor ébredtem fel. Hajnali ötkor nem bírtam tovább így beszorítva az alvást, ezért felkeltem. Azonnal ittam 3 dl citromos langyos vizet és elindultam zuhanyozni. A citromos langyos vizet minden sportolónak ajánlom, mert remekül beindítja az emésztési folyamatokat. És ez egy hosszútávfutónak iszonyatosan fontos. Szerintem. Fürdés után elkészítettem a 8 evőkanálnyi zabkását fahéjjal és vízzel. Picit most megmézeztem.

Felvagdaltam a céklát és megmostam a rukkolát. Mikor a fiam fölébredt, kézi botmixerrel összezúztam, vízzel hígítva, mivel fél órával a verseny előtt ezt ittam. A másik részét a verseny alatti időszakra tettem félre, citromot is öntöttem rá. Reggel még elkészítettem a családnak a teát, a reggelit, igyekeztem mindent rendben hagyni a férjemnek, hiszen ma egész nap ő van a fiammal, és ezért végtelenül hálás vagyok neki. Beágyaztam mindenhol. Viszonylag kevés időm maradt a hangolódásra, de mivel anya vagyok, ezért ezen nem görcsöltem, lesz időm futás alatt hangolódni. A férjem elvitte a lányomat röplabda versenyre, mikor visszaért, indulhattam a közösségi futás helyszínére. Szerencsére autóval 10 percet kellett csak utaznom. A versenyre egyedül mentem, barátok nélkül. Ez részben jó, részben rossz. Rossz, mert általában többedmagukkal érkeznek a futók és már kialakult baráti társaságok vannak, ahová nehézkes beilleszkedni. Másrészt valahogy a futás végére vagy éppen a futás alatt mindig megismerkedek néhány emberrel. Én nehezen tudok ellazulni, de  20-30 kilométer után már nyitottabbá és barátságossá válok. Bizonyára a futás egy másik tudatállapotba hoz, ez lehet az oka.

Amikor megérkeztem, senkit nem ismertem, totyogtam, nem találtam a helyem, aztán 10 perccel a rajt előtt elkezdtem melegíteni. Így gyorsan eltelt a 10 perc, és elindultunk. Az első 4 kilométer nagyon nehezen ment, télen elő szokott fordulni, hogy a vádlimat kőkeménynek érzem. De nem foglalkoztam vele, mert a rutin azt mondja, hogy el fog múlni. Így is lett. Végül is az első 30 kilométer tök jól ment, meg se kottyant. Jó mentális állapotban voltam, toltam rendesen 5:40-es kilométerrekkel. Utána elkezdtem fáradni, de nem érdekelt. Szeletekre osztottam a fennmaradó 20 kilométert. 30 km után azt mondtam, hogy most 35 km-ig futok, nem gondoltam a fennmaradó 15 km-re, sem arra, hogy még hány órán át kell futnom. Csak a szeletre koncentráltam. Elértem a 35 km-hez. Lélekben megveregedtem a vállam és most 40 km-ig gondolkodtam tovább. El kell érnem 40 km-ig. Nem mondom, hogy a lábam nem kezdett el fáradni, mert nem lenne igaz. De, elkezdett fáradni. Ekkor kizártam ezt a fáradási mizériát. Mivel sok  folyadékot ittam ébredéstől kezdve, ezért sokat álltam meg pisilni. A pisilés jó, hiszen ekkor lehet kicsit pihenni. Ennyi luxust engedtem meg magamnak, többet nem. Egy kör 2800 méter volt, én két körönként ittam teát. Néha ettem sós mogyorót vagy banánt. 20 km-nél megittam 2,5 dl rukkolás céklalevet. Én így frissítettem. Az utolsó 3 körnél egymáshoz csapódtunk egy futóval, ő frissebb volt, mint én, és sokat köszönhetek neki, mert elkezdett húzni. Szóval kb. 40 km után 6-6:20 perces kilométerekkel toltam hála neki, nem is értem, milyen ügyes voltam. Sokat röhögtem azokon a dolgokon, amikről beszélgettünk és elvonta a figyelmemet az önsajnálat, és a szétcsúszás állapotából. Hála neki, végül is lazán lefutottam az utolsó kb 9 kilométert. 

( fotó: Brevákné Kiss Edit )

Kb 5 óra 20 perccel értem be. Én nagyon örülök ennek az időeredménynek, és főképp annak, hogy január végén lehetőséget és "engedélyt" kaptam a családomtól, hogy ilyen hosszú időt magammal lehessek és futhassak. Nem mindig becsülöm meg azt, hogy segítenek nekem. Ezen is gondolkodtam futás közben. 

Igazából a mai futáson minden rendben volt velem. Felkészültem, komolyan készültem és holtpont nélkül végigtoltam az 50 kilométert. Vidáman, boldogan. Elfáradtam. De ez tök normális. 

Ezúton szeretném megköszönni a szervezők munkáját, amiért ilyen családias, baráti hangulatot teremtettek számunkra. Az egyik kedvenc futós programom lett a Szőlőskör és a Sri Chinmoy futóversenyek mellett. Batyus futás volt, ami azt jelenti, hogy azt ettük, amit mi magunk, futók vittünk. Aki a kókuszgolyót hozta, na annak a kezeit csókolom, isteni volt! 

Még nem hallottam a Yours Truly futóeseményről, ezért pár szót írnék róla, hátha valaki kedvet kap hozzá jövőre. A Yours Truly finn kezdeményezésű futóesemény, és minden évben január és február utolsó vasárnapján kerül megrendezésre a világ különböző pontjain, helyszínein. Ez az időszak ingerszegény, sokaknak nincs kedvük a hidegben, ráadásul egyedül futni. Ezért aztán kedves emberek szerveznek ezen napokra közösségi futásokat, a szabadidejükben. Dunakeszin is szerveződött egy közösségi futás, Bakos Gábor, aliasz Bitliszbá személyének és segítőinek köszönhetően. Én még ilyen kedves és aranyos szervezőket régen láttam, tényleg köszönet és hála nekik!

A futás után nyújtottam, majd beültem a kis pici autómba és hazafelé vettem az irányt. Gyorsan lefürödtem, keveset ettem, mert 40-50 km után a gyomrom nem bír kaját befogadni. Utána újra beültem az autómba és átruccantam Gödöllőre, a lányom röpi meccsét nézni. Későn értünk haza, fáradtan. 

Azon ritka napok egyike volt ez, amikor a kisfiammal nem tudtam együtt lenni, de ezt holnap délután bepótolom. 

A következő hosszabb futásom február végén lesz, amikor újra 50 kilométert fogok megtenni, szeretném, ha 5 óra alatt sikerülne lefutni a távot. 

Mostanában sok a zavaros az életemben, de nagyon hálás vagyok Istennek és férjemnek, amiért lehetőséget kaphatok arra, hogy kimozdulhassak egy-egy ilyen eseményre. Feltölt, boldoggá tesz. Imádok sportolni, imádok futni!

#csakazértis futás #csakazértis flow

Egyből rózsaszínben látom a világot, ha egy kicsit el merek lazulni és számomra eddig ismeretlen dolgokat emelek le a polcról a bioboltban vagy a közértben.

Régebben irtóra szégyelltem azt, hogy egy lakótelepi proli vagyok származásomat tekintve. Soha nem tudtam, milyen a mangó, hogyan kell szépen asztalt teríteni, hogyan kell normálisan viselkedni, szóval egy csomó alap dolgot nem igazán sikerült elsajátítanom, ami a nagybetűs életben eléggé fontos lenne, ha be szeretnék illeszkedni a társadalomba, főleg akkor, ha szellemi szintet szeretnék ugrani. Olvasással sokat fejlődtem, de nem eleget. A kommunikáció részben jól megy, ha dolgozom egészen ügyes vagyok, tudok alárendelődni és tudok irányítani is, ami a szervezői munkához elengedhetetlen. De magasabb szintet ugrani nem tudtam eddig. Mert a barátságok, a magánélet területén nagyon gyengén és félreérthetően kommunikálok. Bizonytalan vagyok. Visszatérve a kajákhoz, itt is a biztosba kapaszkodtam, szóval csak olyan ételeket mertem vásárolni, amit ismerek, és az ismeretlen dolgokkal inkább nem foglalkoztam és eltakartam az arcom. 

Azonban a csodafutás hatására szintet ugrottam. Muszáj jókat, egyszerűeket és egészségeseket enni, ezért a szívem megnyílt, a szellemem befogadóvá vált mindenféle új és jó dolog iránt.Az adzuki babról nemrég olvastam, és az egyik új kedvenckém lett. Az a jó a vegán táplálkozásban, hogy elég könnyen és gyorsan el lehet készíteni az egészséges étket, és az én mai receptem sem lesz bonyolult, ellenben annál finomabb. 

Remélem egyszer megtanulok normálisan asztalt teríteni és tálalni is, de ebben az évben inkább a futásra koncentrálok, majd jövő évben talán kupálom magam ezen a téren. Na lököm a receptet:

Hozzávalók:

-két marék adzuki bab

- 2db paradicsom

-fél kígyóuborka

-1 db paprika (amilyen van a zöldségesnél)

- salátalevél 

- kis almabor ecet (elhagyható )

- citrom leve (érzésből)

- 2 szál újhagyma

 Elkészítés:

A babot este beáztatom. Reggel leöblítem és friss vízbe felrakom főni, fedő alatt puhára főzöm. Közben a zöldségeket feldarabolom. Ha megfőtt a bab, akkor minden hozzávalót összekeverek és elfogyasztom az ételt. 

A férjem hazahozott egy, egy, egy mangót! Most mondják meg! Egy mangót!

És ha már itt a mangó, akkor jöhet a mambó! 

Hozzávalók: 

1 db banán

2 db narancs

1  db mangó

kis marék friss útifű levél ( elhagyható )

víz ( vagy rizstej )

Elkészítése:

A gyümölcsöket hámozd meg, önts rá vizet, rakd bele az útifű levelet is és botmixerrel zúzd össze. Viszonylag nagy adag lesz, kettő személynek elegendő. 

Az elmúlt két évben viszonylag sok könyvet olvastam a futásról. Nézegettem a futók blogbejegyzéseit is, rengeteg erőt merítetttem ezekből a bejegyzésekből és olvasmányokból. Főleg azért, mert úgy éreztem, nem vagyok egyedül azokkal az érzésekkel, amelyet a sport és ezen belül a futás ad számomra. Az első évben, amikor már elaludtak a gyerekek, csak feküdtem az ágyamban és koncentráltam a következő hajnalra, arra a pillanatra, amikor újra belebújhatok a futócipőmbe és az edzéscuccomba, és vártam azt, hogy újra ritmusban legyek. Olyan eufórikus állapot volt ez, amit semmi máshoz nem tudok hasonlítani. Feküdtem az ágyon és a ritmusra, a mozgásra, a futásra gondoltam, mint akinek elment az esze a szerelemtől. Egy idő után azért ez az állapot alábbhagyott - hosszú hónapok elteltével -, de ha hetente ötnél kevesebbet futok, nem érzem jól magam, mert hiányzik a ritmus. Engem nem érdekel annyira a gyorsaság, én nem ezért futok. Vannak pillanatok, amikor persze felülemelkedik a hiúság, és szeretnék gyorsabb lenni vagy érmet szerezni, de alapjában véve nem érdekel. Szerelemből futok. Mert jó. Élvezem minden pillanatát. Védőburok vesz körbe, amikor futok, olyan, mintha Isten kezei között lennék. 

Az első könyv, amit ajánlok, nem a futásról szól, mégis nagy hatással volt és van rám. 

Astrid Lindgren: Harisnyás Pippi 

Pippi egy árva kislány, akinek rettentő jó a humora és nagyon erős. Még a saját lovát is fel tudja emelni. Egyedül él egy házban, mindent egyedül old meg. Rendkívül erős a fantáziavilága. Nem tud kibújni a bőréből, egyszerűen más, mint az átlagemberek. Jószívű. Talpraesett. Mégis, sokszor nem értik őt. A könyv látszólag mese. Gyerekeknek szól. Nekem mégis több, mint egy vicces bugyuta mese, mert sok-sok Pippi jár közöttünk, és talán valahol én is egy Pippi vagyok ebben a furcsa világban. A világban, amelyet csak a futáson keresztül tudok értelmezni. Érdemes elolvasni a könyvet, még akkor is, ha nincs gyermeked. Pippi figurája számomra azt is jelenti, hogy vigyázzunk jobban egymásra, ugyanakkor ha egyedül maradunk az életben, akkor Pippi élethez való hozzáállása segítség lehet a szarban: humor, erő és valami naiv, mégis eszes jóindulat segíthet felállni és folytatni az életet. 

Scott Jurek, Steve Friedman: FUTNI ENNI ÉLNI

A könyv hatására kezdtem el sokkal tudatosabban táplálkozni, és örömmel olvastam arról, hogy létezik olyan -nem is akármilyen teljesítményekre képes- ultrafutó, aki gélek nélkül fut ultratávokat, aki saját magának készíti el a vegán ételeit és a versenyeire is a sajátmaga által készített ételeket viszi. Őszinte könyv, sok segítséget nyújt a kezdő hosszútávfutóknak, a kamasz lányom is elolvasta 2 nap alatt a könyvet.

a fotón Scott Jurek, az ultrafutás egyik meghatározó alakja ( fotó Ben Moon )

Általában jegyzetelek, aláhúzok fontos gondolatokat az általam olvasott könyvekben. Scott Jurek könyvében ilyeneket húztam alá: "egy ultrafutónál semmi sem olyan fontos, mint a lelkiállapota".. Vagy ilyesmit: " Az ultrafutáshoz óriási alázattal ellensúlyozott hatalmas önbizalom kell". Vagy: " az orr lélegzésre, a száj evésre való". És még: "Élet-halál kérdése, hogy mit eszünk. Az vagy, amit megeszel." És az utolsó: " minél egészségesebben étkezik az ember, annál gyorsabb, erősebb lesz". 

Sok értelmes és hasznos gondolat található a könyvben, emellett olvasmányos, letehetetlen, magával ragadó. Érdemes elolvasni. 

Danny Dreyer: ChiFutás - Forradalmi módszer az erőlködés-és sérülésmentes futáshoz

Számomra ez A TANKÖNYV. Ha szeretnél jó technikával és sérülésmentesen futni, akkor ezt a könyvet érdemes elolvasni. Nem olyan könyv, amit egy hét alatt ki fogsz végezni. Gyakorolni, emészteni kell a benne foglaltakat, de ha csak egy könyvet szabadna ajánlanom, akkor ez lenne azaz egy. 

A könyvben az író említést tesz a gyerekekről. Azt mondja, fussunk úgy, mint a gyerekek. Azóta sokszor megfigyeltem a kisfiam futását vagy az ovistársai mozgását. Hihetetlen, hogy milyen egyszerűen és természetesen futnak, szaladgálnak. 

Első körben ezeket a könyveket ajánlanám. 

Ma lemegyek a pincébe körülnézni. Üres beton, pókhálós falak várnak lenn. Itt erősítek. Felvettem a Flashdance ruhámat. Lenn van a kazettás magnóm. Megtaláltam az ugràlókötelet is. Azt mondják, sokat pattogok. Levezetem a feszültséget, ugrabugrálok kicsit. Aztán megeszem a datolyàt.

#csakazértis erősítek #csakazértis flashdance

Az életem néha olyan, mint egy fekete-fehér némafilm, amiben a hősnő túljátsza a szerepét. Erősek a fehérek, erősek a feketék benne, átmenet nincs a kettő között. Ha már jön az érzelem, akkor jól pofáncsap mindenkit. Mindenkit. Mit számít, hogy ez önző dolog? 

Miért kell az ultra? Miért akarok hosszúkat futni? Miért akarok 8,12, 24 órán át futni? Divatból? Önzőségből? Örömből? Bánatból? Szenvedélyből? Mazochizmusból? Mit keresek? 

Kilengés ez is? Mint a saját fekete-fehér filmem? Az életem ilyen kilengős? Az erő pontosan mit jelent? Valóban attól leszek erős, ha 12 órán át futok majd? És mi van az érzelmekkel? A futáshoz van erő? És az érzések fékentartásához nincs? 

Futás közben tisztulnak a gondolatok. A kontraszt gyengül, megoldások születnek. Aztán jönnek az újabb kérdések. Az újabb futások. Az újabb megoldások. És így megy ez körbe- körbe. Amíg élek, így megy ez... 

Ilyen vagyok reggel, miután felébredtem. A szemeim vékony csíkba rendeződve foglalnak helyet egymás mellett, se túl közel, se túl távol. Néha fáj kimászni a jó meleg ágyból, elképzelem magam, amikor kilépve az ajtón megcsapja az arcomat és az egész testemet a hideg, szinte fáj. Inkább maradok. Egy edzés csak... Fáradt is vagyok.. Majd holnap bepótolom... Ezen épületes gondolatok után felkelek készülődni a futáshoz és egy újabb gondolat jut eszembe: 

Mindig elcsodálkozom, amikor sminkben pózoló futókat látok a neten. Nekem többszáz zsebkendőre van szükségem egy edzés során: télen a hidegtől, nyáron a parlagfű allergiától folyik az orromból az a bizonyos, így a rúzsnak semmi esélye ahhoz, hogy a számon maradjon. Ezenkívül két perc után izzadok. De ma vágytam arra, hogy a szemembe csordogáljon a szemfesték és jól kicsípje, így kipróbáltam, milyen is az, ha szépen kifestve futok a vaksötétben. Arra gondoltam, hogy egy tavaszi sminket dobok magamra, pinkes sárgás színkombinációt. A számra matt, natúr színt pingáltam. 

Íme a fotó: 

Az edzés után nem éreztem különösebb extázist a sminktől. A konklúzió: maradok a jól bevált álmos arcnál, nem tüntetek el semmit, jól érzem magam a bőrömben kevésbé dekoratívan is. 

Azt is hozzáteszem, hogy nem zavar, ha te sminkeled magad, mindenki úgy fusson, ahogy jól érzi magát. 

Fiatalon egy csomó hülyeséget kipróbáltam. Az ismeretlen hihetetlen módon vonzott és mivel nem igazán figyeltek rám a felnőttek, ezért meg is tehettem sok dolgot, annak következményeit elviselve persze. 

Amikor a lányom megszületett, ez a vágy eltompult, mondhatni megkomolyodtam, de a lelkem mélyén az ismeretlen dolgok megismerésének vágya még mindig bennem él. A fotón egy gyümölcs látható. Nem emlékszem, mi a neve. A zöldségesnél vettem, mert beindultam rá. A zöldséges lánytól megkérdeztem, evett-e már ilyet, azt mondta, igen. Kérdeztem, milyen ízű, hogyan kell megenni. Olyan belül, mint a paradicsom, de az ízét nem tudja semmihez sem kapcsolni. Vettem egy darabot belőle kb. 300 forintért. 

Alig vártam a pillanatra, amikor késsel belédöfhetek és félbevághatom. Kíváncsi voltam, hívott az ismeretlen. A belseje puha, narancsszínű. Fogtam egy banánt, háromfelé szaggattam, egy narancsot is megtisztítottam, és összekevertem őket az ismeretlennel. 

Vizet öntöttem rájuk és botmixerrel véget vetettem életüknek. Aztán megittam. Drakula grófnő elégedetten mosolyodott el... De ez egy következő történet...